Az Állandó táncórák demonstrációja

     
300 Ft
A Műhely Alapítvány 1999-ben indította el „Állandó Táncórák” programját a Trafó Stúdióban. A programmal az a célunk, hogy a mozogni vágyó fiatalok és idősebbek, bármilyen képzettség nélkül kipróbálhassák a különböző kortárs tánctechnikai és kompozíciós órákat, tanulhassanak a hazai kortárs táncélet kiemelkedő táncosaitól, táncpedagógusaitól.
Az elmúlt évek nagy sikerein felbuzdulva úgy döntöttünk, hogy idén az évad során 2 alkalommal nyújtunk betekintést az adott óráról és az órák hangulatáról. Januárban a különböző órákból adott részletek segítségével lehet tájékozódni, hogy mi is történik egy-egy órán. A következő, májusi demonstráción pedig terveink szerint az órák résztvevőitől egy rövid koreográfiát láthatunk majd.
 
Az érdeklődők a következő táncórákból kaphatnak egy-egy órarészletet:
Bakó Gábor: Művészi Jazztánc
Bárdos Adrienn: Feldenkrais
Berger Gyula: Testbarát technika
Buday Melinda: Limón alapú tánc
Gál Eszter és a Kontakt Budapest tanárai: Kontakt improvizáció
Gál Eszter: Skinner Releasing technika
Metzger Márta: Balett
Sándor Tímea/Baksa Zsuzsa: Modern Jazz Horton alapokon
Zambrzycki Ádám: Jógatánc
 
Támogatók: NEFMI, NKA, Cam-El-Com
TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • naygtermi előadásnapokon: 17h - előadás vége + 30 perc, max. 22h
  • stúdió-, kabin- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek

  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek