Yona Friedman. Mobil építészet – Budapesten kezdődött
Építész, teoretikus, vizuális művész, a huszadik század második felének kiemelkedő gondolkodója, építészek, urbanisták és képzőművészek atyamestere – akárhonnan is közelítünk, mindig hiányérzetünk támad, ha azt próbáljuk megfogalmazni, ki Yona Friedman. Nagyívű víziók a jövő városairól és egyszerű útmutatók, amelyek saját lakókörnyezetük alakítására ösztönzik a jelen városlakóit: Yona Friedman a random esztétika és az építészeti gondolkodás társadalmi beágyazottságának hirdetője.
Budapesten született 1923-ban. A háború alatt itt szembesült a városi infrastruktúra – mint a víz és áramszolgáltatás – hiányának drámai következményeivel, ami igen korán és egész életére meggyőzte a városi hálózatok és a fenntarthatóság fontosságáról. Budapesten megkezdett tanulmányait az izraeli Haifában folytatta, ezt követően rövid ideig még Izraelben dolgozott, mielőtt 1957-ben végleg Párizsban telepedett le.
Évtizedek óta munkálkodik olyan, ún. mobil építészeti struktúrák megfogalmazásán, ahol a „mobilitás” az épületek alkalmazkodási, alakulási képességét jelenti lakóik életmódjához, viselkedéséhez és a lakókörnyezetükkel kapcsolatos elvárásaik változásaihoz.
Tudva, hogy az „átlagember” feltételezett igényeit kielégítő építészeti tervezés nem tud ezekhez az individuális elképzelésekhez alkalmazkodni, Yona Friedman olyan alapelemeket és szerkezeteket javasol, amelyek egyszerűen alakíthatóak és folytathatóak, és nem igénylik építész-szakember állandó felügyeletét: a tervezés lehetőségét és az ezzel járó hatalmat átadják az épületek használóinak. Friedman tehát finoman kidolgozott építészeti tervek helyett laza keretekben gondolkodik: épületcsoportok, városrészek „csontvázára”, infrastrukturális alapjára tesz javaslatot, amelyhez az oda költözők csatlakoztathatják az igényeiknek megfelelően, szabadon alakított téregységeiket.
Hisz a kiszámíthatatlan és a váratlan teremtő erejében és esztétikai kvalitásában, de hogy ez fenntartható legyen, egy tartószerkezetet rendel mellé. E vázszerkezeten túl, állítja, nincsenek jól bevált, minden helyzetben sikerrel alkalmazható receptek, az ötleteket ki kell próbálni ahhoz, hogy érvényességükről megbizonyosodjunk.
A mobil építészet elméletének és gyakorlati alkalmazhatóságának kidolgozása során született legismertebb építészeti elképzelése, az évtizedek óta különböző formákban bemutatott és a világ számos nagyvárosára megtervezett „Ville spatiale”, a hatalmas pilléreken álló vázszerkezetre épülő térbeli, lebegő, áramló város. A lebegő város egy társadalomvízió esztétikai metszete, más megfogalmazás szerint vizualizált építészeti elmélet, amely a szabálytalanból (random módon alakítható térsejtek) és az ennek lehetőséget adó szabályosságból (az infrastrukturális térváz) rétegződik. Leginkább úgy lehet elképzelni, mint egy lábakon álló átlátszó polcrendszer közeiben fejlődő változatos épületegyüttest. Ennek megfelelően az új város nem a régi helyén, hanem afölött fejlődhet, a városi köz- és privát terek függőleges rétegződésében pedig új lehetőségek nyílnak. A lebegő város tervezhetetlen – amennyiben a lakók döntései előre nem láthatóak – de elképzelhető.
Írásai, rajzai és makettjei mellett az általa rajzolt képregények jelentik gondolatai kifejtésének leghatékonyabb formáját. Ha az általa kigondolt építészeti struktúrák és térsejtek egy nyelv alapegységeinek tekinthetőek, úgy ezek a képregények a nyelvtani gyakorlatok. Az egyszerűen, közérthetően megformált, vonalrajzokra épülő „használati útmutatók” a szükségben élők számára nyújtott, az önsegítést fejlesztő technikai javaslatoktól a komplexebb urbanisztikai elképzelésekig számos témát feldolgoznak, a hetvenes évektől az ENSZ, az Európai Tanács, az UNESCO és számos humanitárius segélyszervezetmunkájához járulva hozzá.
Yona Friedman soha nem csupán építészetről vagy urbanisztikáról beszél, gondolatai egy társadalomvízió részei, amelynek például a méltányos kereskedelem vagy az autonóm döntésekre felkészítő oktatás egyaránt fontos részei.
A „Ville spatiale”, a térben lebegő város a témája annak a workshopnak, amely a kiállításmegnyitót megelőzően zajlik a galériában építészhallgatók és az urbanisztika iránt érdeklődő fiatal szakemberek közreműködésével. A workshop során a résztvevők Yona Friedman rajzai és írásai alapján, de azokat a térre értelmezve hozzák létre a lebegő város modelljét, valamint tesznek javaslatot annak budapesti megvalósítására.
***
A Trafó – Kortárs Művészetek Háza és a Ludwig Múzeum együttműködésében megvalósuló, hosszú távú projekt célja, hogy Yona Friedman gazdag életművének bemutatása mellett inspirálódjon az általa felvetett gondolatokból és megragadja a bennük rejlő kritikai potenciálokat.
A lépcsőzetesen felépülő projekt keretében a Trafóban szeptember 15-én nyíló kiállítást október 26-án egy a KÉK által szervezett nemzetközi konferencia követi a „Túlélés építészete” címmel a részvételen alapuló tervezésről, a városi ökoszisztémáról és infrastruktúráról, a nyomornegyedek építészetének tanulságairól. 2011 őszén a Ludwig Múzeum mutatja be Yona Friedman életmű-kiállítását olyan kezdeményezések bevonásával, amelyek egyben Friedman gondolkodásának mai hatásait is tükrözik.
Partnerek:
Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest
KÉK – Kortárs Építészeti Központ
Francia Intézet, Budapest
Támogatók:
Cultures Frances
NKA
