Human / Nature
Viktor Daldon, Ivana Franke, Alem Korkut, Denis Kraskovic, Luko Piplica, Ivan Seremet, Sandra Sterle, Slaven Tolj
Kurátor: Maja és Reuben Fowkes
Kurátor: Maja és Reuben Fowkes
Ember / Természet: a címnek többféle olvasata is lehetséges. Utal a két fogalomhoz kapcsolódó különböző, néha teljesen ellentétes jelentésekre, ugyanakkor rávilágít arra a zavaros, ám élő kapcsolatra, amely az emberek és a természet között létezik. A kifejezés harmadik aspektusa az agyonvitatott „emberi természet” gondolat, amellyel kapcsolatban a két alapvető álláspont kialakítása Voltaire és Rousseau nevéhez fűződik.
A poszt-strukturalizmus az emberi természetet kulturálisan determinált és állandóan önmagára referáló nyelvi konstrukcióként mutatta be. Így, az egyetemes emberi természet koncepciójának hiteltelenné válása után szükségessé vált a fogalom újraértelmezése.
A semmi kora (noughties) felé haladva szükséges az előző évtized művészetének összegzése is. Tanúi vagyunk a ’90-es évek vezető irányzata hanyatlásának, amelyet a Fiatal Brit Művészek személyesítettek meg. A reakció a túlzott egoizmus, a morális közömbösség és a Saatchi-éra művészeinek öniróniája ellen irányult. Az ünnepelt művész, a médiát használva fel munkájának érvényesítéséhez, a művészetet szórakoztatássá egyszerűsítette.
Manapság létezik egy erősödő tendencia a művészetben, amely a spirituális formák keresésében és az etikai értékek újrafelfedezésében nyilvánul meg. Az Ember / Természet kiállítás olyan horvát művészek munkáit mutatja be, akik műveik révén ehhez az irányzathoz kötődnek. Az ember / természet témát megvilágító művek mindegyikének vannak erős spirituális vonatkozásai. Egyes művek az emberi szellem jelenlegi állapotára reflektálnak, mások a tágabb értelemben vett szellemi krízisre keresnek megoldásokat.
Egyre tisztábban kirajzolódik, hogy a környezeti bizonytalanság korában élünk. A közép-európai országokkal együtt Horvátország is szembenéz a kihívással, amelyet az ország természeti egészségének és kulturális sokféleségének megőrzése jelent a globalizáció korában. A kiállítás egyes művei a hovatartozás érzését idézik fel. A művek egyike konkrét földrajzi ábrázolást használ, mások a közösségi élménnyel foglalkoznak a mai Horvátország kontextusában. Baudrillard szellemében: az embereket az a veszély fenyegeti, hogy elveszítik a kapcsolatot a természeti környezettel és a helyi életmóddal.
A kérdés: vajon a művész képes-e konstruktív szerepet felvállalni a kortárs társadalomban, és egyfajta jelzőtűzként figyelmeztetni az embereket. A rekonstruktív poszt-modernizmus szerint a kapcsolódások, a társadalmi felelősség és az ökológiai ráhangolódás a leglényegesebb tényezők. Az Ember /Természet arról a felismerésről szól, hogy mennyire törékeny a természet egyensúlya, milyen fontos a helyi életstílus és hogy ezek kialakítása csak tőlünk függ. Mindez megköveteli, hogy az emberek benézzenek a globalizáció felszíni jelenségei mögé és újra felfedezzék az egyetemes emberi értékeket.
Művészek:
Viktor Daldon (1972) festő ezen a kiállításon egy fotósorozattal szerepel, melynek címe: „Kortárs szentek”. A fotók járókelőket ábrázolnak egy gyógyszeripari cég neonreklámja előtt, amely fejüket glóriaként veszi körbe. A fotók felidézhetik a reneszánsz szentképeket, jóllehet ezek a kortárs szentek pusztán Zágráb főterén sétáló átlagemberek. A sorozat az emberi élet értékére, a minden emberi lényben meglévő „szentség”-re világít rá.
Slaven Tolj (1964), a Dokumenta nemzetközileg elismert résztvevője. Őt az élő környezet, a helyi adottságok, tárgyak és az idő, mint építő elem foglalkoztatja művészi alkotásaiban. Tolj munkái intimitást és érzelmi fűtöttséget sugároznak. A videomunka egy szerelmi kapcsolat végét jeleníti meg egyoldalúan a férfi szemszögéből, egy szimbolikus eseménysor által.
Sandra Sterle (1965) egy New Yorkban megvalósult és a weben terjesztett művével keltett sajtóvisszhangot, amely a migráció, a nemzeti identitás és a globalizáció kérdéseit feszegette. A „Round, Around” című videomunkában a művész egy olajfa körül fut körbe-körbe egy parasztasszonytól kölcsönzött népviseletben. A bölcsesség fája körül futott körök a női lét ciklikusságnak szimbólumává válnak. A mű másik értelmezési lehetősége, hogy a gyökereinktől nem szakadhatunk el.
Ivan Seremet (1952) szereti kimondani a kellemetlen igazságokat. Nagyon kevés eszközzel fejezi ki a társadalom valós frusztrációit. Az „Új Testamentum” c. munka az Új Testamentum egy példánya, melyben egy 100 kunás bankjegy a könyvjelző. Ez egyfajta emlékeztető az emberi természet közös jellemzőire, őszintétlenségünkre és mindennapos szánalmas önteltségünkre. A mű azt állítja, hogy a pénz vált új vallásunkká, kérdéseket tesz fel a szervezett vallással, a globális kapitalizmus felszínes materializmusával kapcsolatban.
Meggyőző humanizmust és pozitív szellemiséget sugároznak a díjnyertes szobrász, Denis Kraskovic (1972) munkái. Ismétlődő tájképeit egy függőágyból bámulva a meditáció és apátia érzése keríthet hatalmába minket. Bár a „Lustaság győz” az emberek természet iránti közömbösségének kritikájaként is értelmezhető, tekinthetjük relaxációra való felhívásnak is. Az alkotás azt sugallja: ne tekintsük szenvedésnek az életet, hanem ünnepeljük a létezés valódi természetét.
A jelenleg japán ösztöndíjas Ivana Franke (1973) a zen buddhizmus gondolkodásmódjával összhangban általában természetes anyagokkal, paraffinnal, papírral, cérnával, horgászzsinórral dolgozik. Munkái óvatosak, érzékiek és törékenyek, az emberi elme absztrakt dimenzióit és a tér természetes csendességét idézik fel.
Luko Piplica szülőhelyén élő ciprusfákról készít fotókat. A fák a talajenergiák felgyülemlése miatt nem természetes módon nőnek. A képeket látva tudatosodik bennünk a természet ereje, a láthatatlan kapcsolódások és a lét formáinak sebezhetősége. Azzal, hogy a természet deformációit választotta a fotók témájának, Piplica felhívja figyelmünket a szokatlanra.
Alem Korkut (1970) egy agyagportrét helyezett egy vízzel teli üvegtartályba és lefilmezte az egész bomlási-oldódási folyamatot. Az ember fizikai pusztulása elkerülhetetlen és szükséges ahhoz, hogy újra a természet részévé válhasson.
Slaven Tolj (1964), a Dokumenta nemzetközileg elismert résztvevője. Őt az élő környezet, a helyi adottságok, tárgyak és az idő, mint építő elem foglalkoztatja művészi alkotásaiban. Tolj munkái intimitást és érzelmi fűtöttséget sugároznak. A videomunka egy szerelmi kapcsolat végét jeleníti meg egyoldalúan a férfi szemszögéből, egy szimbolikus eseménysor által.
Sandra Sterle (1965) egy New Yorkban megvalósult és a weben terjesztett művével keltett sajtóvisszhangot, amely a migráció, a nemzeti identitás és a globalizáció kérdéseit feszegette. A „Round, Around” című videomunkában a művész egy olajfa körül fut körbe-körbe egy parasztasszonytól kölcsönzött népviseletben. A bölcsesség fája körül futott körök a női lét ciklikusságnak szimbólumává válnak. A mű másik értelmezési lehetősége, hogy a gyökereinktől nem szakadhatunk el.
Ivan Seremet (1952) szereti kimondani a kellemetlen igazságokat. Nagyon kevés eszközzel fejezi ki a társadalom valós frusztrációit. Az „Új Testamentum” c. munka az Új Testamentum egy példánya, melyben egy 100 kunás bankjegy a könyvjelző. Ez egyfajta emlékeztető az emberi természet közös jellemzőire, őszintétlenségünkre és mindennapos szánalmas önteltségünkre. A mű azt állítja, hogy a pénz vált új vallásunkká, kérdéseket tesz fel a szervezett vallással, a globális kapitalizmus felszínes materializmusával kapcsolatban.
Meggyőző humanizmust és pozitív szellemiséget sugároznak a díjnyertes szobrász, Denis Kraskovic (1972) munkái. Ismétlődő tájképeit egy függőágyból bámulva a meditáció és apátia érzése keríthet hatalmába minket. Bár a „Lustaság győz” az emberek természet iránti közömbösségének kritikájaként is értelmezhető, tekinthetjük relaxációra való felhívásnak is. Az alkotás azt sugallja: ne tekintsük szenvedésnek az életet, hanem ünnepeljük a létezés valódi természetét.
A jelenleg japán ösztöndíjas Ivana Franke (1973) a zen buddhizmus gondolkodásmódjával összhangban általában természetes anyagokkal, paraffinnal, papírral, cérnával, horgászzsinórral dolgozik. Munkái óvatosak, érzékiek és törékenyek, az emberi elme absztrakt dimenzióit és a tér természetes csendességét idézik fel.
Luko Piplica szülőhelyén élő ciprusfákról készít fotókat. A fák a talajenergiák felgyülemlése miatt nem természetes módon nőnek. A képeket látva tudatosodik bennünk a természet ereje, a láthatatlan kapcsolódások és a lét formáinak sebezhetősége. Azzal, hogy a természet deformációit választotta a fotók témájának, Piplica felhívja figyelmünket a szokatlanra.
Alem Korkut (1970) egy agyagportrét helyezett egy vízzel teli üvegtartályba és lefilmezte az egész bomlási-oldódási folyamatot. Az ember fizikai pusztulása elkerülhetetlen és szükséges ahhoz, hogy újra a természet részévé válhasson.
