Sári Edina: Lábak a Nyócker’be

Sári Edina: Lábak a Nyócker’be

Utcamesék alkotópályázatunk 1. helyezett alkotása
– Meglássa, jövőre új Magyarország lesz! A választás után. Megjavul itten minden!

– Hát e aztat honnét tudod? – kérdi kétkedőn egy kopottas öltözékű, hatvanas nő a lángoló szemmel szép, új világot vizionáló, láthatóan másnapos, harminc körüli férfitól a kilences busz Teleki téri megállójában.

– Hallottam – mondja a meggyőzöttek hitével. – Monták – erősíti meg az információt.

– Hol hallottad te eztet, Lacikám? – száll be a beszélgetésbe egy újonnan jött, két tele cekkert cipelő asszony, majd lerakva rakományát a dizájnos, semmire nem jó, de pályázatnyertes esőbeálló tenyérnyi méretű, kör alakú székére, a pár mellé csapódik. 

– A tévébe’ – feleli a férfi.

– Azt’ ki mondta eztet ottan? 

A férfi hangja elhalkul, jelezve, bizalmas közlés készül. 

– A Viktor – súgja és bólint nyomatékul. – Meg az a másik hogyishívják, tudják no! A izé. Csókolom Juli néni!

– Aha! A’ ezüst szemüveges, aki most járványos lett! Csókollak, Lacikám! 

– Ja, ja, az! Mit tetszett venni? Egyből egy fél disznót? – röhög a férfi. – Mivel lehet két ilyen nájlont telitömni?! – kukkant bele az egyikbe. – Maga milliárdos, Juli néni, tudjuk mi aztat! – és egyik kezével beletúr a hatalmas szatyorba.

– Elveszed onnét rögtön a kezedet, te! – csap rá, de csak kissé játékosan Juli néni a kutakodó kézre.

– Fiam, nem nyúlunk bele más csomagjába! – korholja őt a másik asszony is. 

– Nem tudja ez, mit szabad, mit nem. Pedig milyen rendes asszony a te anyád, megtaníthatott volna. 

– Jóvanna! Béküljön má’! Inkább azt mondja, mit vett? – lendül túl elegánsan Lacikám az incidensen.

– Huszonnégy csirkelábat. Az van ebbe – csap rá az egyik cekkerre Juli néni. 

A pontos információ megrekeszti a társalgás menetét, mert erre a másik kettő nem számított.

– Huszonnégy? – hüledezik a férfi. – Mér’ pont huszonnégy?!

– Jönnek a lányodék? – kérdi a másik asszony.

– Ja, mind a négyen. Hosszú pörkő’töt csinálok. Hatan leszünk, négy láb jut mindeniknek. Kiszámoltam – húzza ki magát büszkén.

– Azta! – ámul el Lacikám, aki többször bukott hat év alatt az általánosban matekból, mint nem.

– Azt’ hogy csinálod? 

– A pörkő’töt? Házi zsírra ráteszek jó kiló hagymát, szalonnát, kisütöm a zsírját, kiveszem a pörcöt, ráteszem a lábakat, pirospaprikát, borsot, köményt dobok rá, meg egy csöves erőset. Azzal szereti a zuram, hiába no! Aztán másnap reggel hallgathatom a gajdolását az udvari budiról: "Julikám, Julikám, mér’ engedted megént, hogy erőset egyek?" Na, de vettem hat farhátat is nyakkal, az ebbe van – bök rá a másik nagy szatyorra.

– Levest csinálsz belőle?

– Affenét! A nyakat a pörkő’tbe teszem, a farhátat meg megsütöm tejbe, sok kaporral. Annyi húst egybe! – háborodik fel Juli néni.

– Jó is az! És mit adsz a pörkölthöz? 

– Gölödint. Aztat meg én szeretem. Jó puha, szaftos! – nyalja meg foghíjas szája szélét Juli néni.

– Az hol van? – nyújtogatja a nyakát Lacikám, de már nem mer beletúrni a nő pakkjába.

– Sehol-e! – nevet mindkét asszony

Lacikám nem sértődik meg, türelemmel várja a folytatást.

– Na kisfiam! Veszek egy tálba kiló lisztet, sót, azt’ kimerek a forró, hosszú léből és jól kikeverem ezzel a fűszeres szafttal, golóbisokat gyurkálok belőle, és visszaengedem őket a lébe. Amikor feljön a fazék tetejére, készen van – nyel nagyot Juli néni, és látszik, hogy képzeletben már a gőzölgő fazék előtt áll boldogságtól bepárásodott szemmel és a fakanállal egymás után halássza ki a forró, fűszeres lével átitatott gölödint, hogy stikában párat befaljon. 
A társalgás ismét elakad, mert most saját forgatókönyv szerint a másik kettő is elgondolja a pazar ebédnek a szájban selymesen csuszamlós gölödin belakmározásáról szóló fejezetét, amikor befordul a sarkon a kilences busz. Lacikám felsegíti Juli nénit és Icust a második ajtónál a buszra, int egyet és a Lujza utca felé veszi az irányt.

– Hát te? – kérdi Julika néni süvítő hangon a busz vége felé intézve a kérdést valakinek. A kilences busz Blaha Lujza tér és Golgota tér közötti útvonalán mindenki mindenkinek a rokona vagy ismerőse, boldog őse vagy balkézről fogant utódja, ezért joga van hozzá, hogy megtudja, ki honnan jött, hova megy, mit csinál és miért.

– Csókolom! Megyek a nagymamához – feleli egy vékony, női hang.

– Neked ma nincs iskola? – kérdi Juli néni.

– De van, de neki meg nincs ovi, és szóltam apunak, hogy adjon igazolást mára, mert rá kell vigyázni. Mégse vihetem be! – bök rá a mellette állóra.

– Apád dolgozik?

– Igen.

– Estig?

– Nem, csak délutánig, aztán jön ide az anyjához – válaszol a vékony hang gazdája.

– A ti anyátoknál mikor voltatok? – faggatózik tovább az asszony.

– Nem találkozunk mi.

– Nem is keres titeket? – csóválja a fejét Juli néni és mindent tudóan Icusra néz. Mindkét asszony rosszallóan hümmög.

– Nem.

– Aztán hol lakik?

– Nem tudjuk, nem mondta. Ma itt alszunk mindannyian a nagymamánál. Lehet, hogy túróst is süt délután – válik álmodozóvá a vékony hang.

– Legalább nem neked kell ma főznöd! – vidámodik meg Juli néni.

– Hát azt nem, de így is korán keltem, mert mosnom kellett. Kézzel mindent, apu munkásruháit is, mert elromlott a tárcsás gép. A konyhát is rendbe raktam, bevásároltam, meg megírtam hétfőre a leckét is, ne kelljen holnap este azzal tölteni az időt. Meg hogy sokáig maradhassunk itt.

– Nagyon jó lány vagy te, apád megbecsül tégedet, biztos is! Na, ti itt leszálltok! Szerbusztok! – búcsúzik Juli néni.

A busz utolsó ajtajánál egy tízéves forma és egy öt év körüli kislány száll le. A nagyobbon tömött hátizsák van, vékonyka vállát húzza lefelé a teher, aprókat lép. Kell is az óvatosság, mert pilincka lába a termetéhez képest óriási edzőcipőben végződik, csónakázik is benne a kis gyerekláb! Kézen fogja a kicsit, aki indiánszökelléssel, ártatlan boldogsággal ugrándozik a nagy mellett. 
A félkomfortos lakásokkal teli Diószegi húsz földszintjére mennek, a pince felőli, örökké nedves lakások egyikébe, ahova soha nem jut be a napfény, ezért télen-nyáron áporodott dohszag van.
Behallik a Kálvária téri harang engesztelő misére hívó harangja, de innen senki nem indul, mert áldás, az nekik nem jár. 

Gimesi Dóra gondolatai a mű kapcsán: 
Sokan azt gondolják - tévesen - hogy a mese attól mese, hogy nem igaz. Pedig éppen fordítva van: a jó mese mindig igaz. Akár tündérek szerepelnek benne, akár cekkeres Julinénik. A jó mese megfigyelésekből épül, igazi emberek igazi gesztusaiból, szavaiból, érzéseiből. A jó mese figyel és sűrít. Egész családtörténetet a gölödin receptjébe, például. Embersorsot, múltat és jövőt, sőt, még némi reményt is egy több számmal nagyobb, lötyögő edzőcipőbe meg egy vállat lehúzó hátizsákba. A jó mese olyat is láttat, éreztet és átélhetővé tesz, amit nélküle nem látnánk, nem hallanánk, nem éreznénk át. A jó mese az olvasóját is jobbá teszi. Sári Edina írása igazán jó mese.


TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h - előadás vége + 30 perc, max. 22h
  • stúdió- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h, vasárnap és hétfőn zárva.
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Nagytermi előadásnapokon: 16-22h.
  • Nyitva: szerda-szombat: 16h-19h. Vasárnap: 10h-14h.
  • Hétfőnként és keddenként zárva.
Elérhetőségek
Közérdekű

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek