Ökokritikus koreográfia és költői tárgyszínház ember és természet viszonyáról. Sergiu Matis folyamatosan építi és rombolja a szemünk láttára megalkotott tájakat, annak reményében, hogy egyszer talán saját pusztításunk mértékét is meg fogjuk érteni.

Hogyan torzítja az ember természethez való viszonyát a táj esztétizálása? Sergiu Matis legújabb szólójában a tájábrázolás különböző technikáit kutatja – az európai tájképfestészettől a fényképészeten és a műholdas felvételeken át egészen a CGI-ig (a számítógép-generálta képalkotásig) és a virtuális valóságig. Rámutat, hogy ezek az ábrázolások hogyan formálják és deformálják a mai társadalom természethez fűződő viszonyát.

Újra tudjuk-e fogalmazni ezt a viszonyt a testen, a mozgáson keresztül? A színpadon egy költői és egyben kaotikus tárgyszínház bontakozik ki. Sergiu Matis koreográfiájában az érintetlen természet idillje helyett a zaklatott, emberi beavatkozások által feldúlt tájak átalakulásai, a nem emberi élővilág, és természeti jelenségek öltenek testet. A fenntarthatóság jegyében, a Berlinben élő, román származású táncos-koreográfus mindig az előadásának helyet adó színház raktárában található tárgyakból merít ihletet. A színházi apparátust használva – szőnyegtekercsekből, csövekből, falécekből, színházi lámpákban használt színfóliákból és más anyagokból – alkotja meg saját tájképeit, amelyek pont úgy, mint a bevett ábrázolásmódok, csupán természeti környezetünk elnagyolt, absztrakt és megkonstruált másai.

Ember és természet kapcsolati drámáját Andrea Parolin letaglózó, torzításokkal dolgozó hangdizájnja teszi még érzékletesebbé, amelyben Ligeti György zenéje Emptyset, Hexorcismos és Simina Oprescu elektroakusztikus kísérleteivel keveredik. Sergiu Matis folyamatosan építi és rombolja a szemünk láttára megalkotott tájakat, annak reményében, hogy egyszer talán saját pusztításunk mértékét is meg fogjuk érteni. Mozdulataiban egyszerre sejlik fel a vihar által megtépázott fa, egy hullámzó folyó, egy szárnyra kapó madárcsapat, ám egyúttal az ökológiai katasztrófa elől menedéket kereső ember is.

A Warp Renderings igazi ökokritikus koreográfia, amely tükröt tart eltorzult viselkedésünknek és a nem emberi világnak kölcsönöz testet és hangot, miközben a torzítást művészeti eszközként is használja, hogy zsigerileg megtapasztalhatóvá tegye azt, amiről beszél.


Tanzfabrik Berlin (Video © Bickmann & Kolde GbR)