Victoria & Lies Pauwels (B): White Star

1500 Ft (Trafó bérlet érvényes)

A január 14-i, szombati előadás után Forgách András író, dramaturg beszélget az előadás rendezőjével, Lies Pauwels-szel és Bán Zsófia irodalomtörténésszel
a Trafó Kávézóban.

A darab egy olyan közösséget – olyan világot – mutat meg, mely elvesztette viszonyítási pontjait; már csak a fogalmakat méregetik egymáshoz. Tapogatózás egy folyamatosan táguló, relatívvá lett univerzumban. Segélykiáltás és vád egyszerre. Megdöbbentően felkavaró, az emberi méltóságot morzsáira bontó események zajlanak a színpadon a legnagyobb természetességgel. Hiába a dadaista hozzáállás, cél és eszköztár, a darab nem lázad; mereng inkább – elveszett idillek helyett a hétköznapok letudottnak vélt, könnyfacsaróan küzdelmes túlélése pereg előttünk, mígnem észrevesszük, hogy lelkünk éles szilánkjai elevenednek meg a színpadon. Erős, igaz társadalomkritika azoknak, akiknek még van kedvük a sodródó világban gondolkodni egy kicsit.

\... a genti Victoria társulat White star című előadásáról ejtenék szót, amely a színház társadalmi jelentőségét hangsúlyozza (akárcsak a bukaresti Asociati Persona Stop the tempo című produkciója, amelyben négy fiatal alkotó rendkívül egyszerű színházi eszközökkel próbál lázadni az országban uralkodó viszonyok, valamint saját életük kilátástalansága ellen). A White Star – amely a toruńi fesztiválon mind a legjobb előadás címét, mind az újságírók díját elnyerte – a másság elfogadását, a toleranciát helyezi középpontba. Ez azonnal szembeöltik a nyelvhasználatban, hiszen az előadás többnyelvű: minden szereplő a saját anyanyelvén beszél. A konferanszié francia bevezetése után a színre lépő szereplők flamandul szólalnak meg, ám a konferanszié következetesen franciául válaszol nekik, ugyanakkor a két spanyol táncos angolul, valamint anyanyelvén beszél hozzájuk. Hiszen – ahogy az alkotók elmondták – az előadásban nem a közös nyelv megtalálását tartották fontosnak, hanem sokkal inkább a különbözőségek (s nem csupán a nyelvi különbözőségek) közötti relációk vizsgálatát. Nagyobb hangsúlyt kapott tehát a testnyelv: a szereplők folyamatos fizikai kapcsolatban, interakcióban állnak, kerülgetik egymást, egymáshoz érnek. Ugyancsak a másság központi szerepét determinálja az a tény, hogy az előadás kiindulópontjaként Vanessa van Durme története szolgált: egy nemet változtató férfié, aki egyébként az előadásban is szerepel. E téma köré épült fel a társulat improvizációból kibontakozó előadás.
A díszlet egyszerre emlékeztet templomra (hatalmas, rudakból álló kereszt magasodik a színpad hátterében, oldalt pedig kisebb oltár, térdeplővel) és kávézóra (elszórva asztalok állnak, egy zsúrkocsin italok), ugyanakkor középen egy korláttal körülvett esztrádszínpad található, ahol időről időre táncra perdül, énekelni kezd egy-egy szereplő vagy akár az egész társulat, az előadás zárójelenetében pedig a kis színpad korcsolyapályává változik. Az alkotók elmondták, hogy „rekreációs templomnak” nevezték el a teret, s az ötlet tulajdonképpen az improvizációk első szakaszából származik, amikor még egy rítus formájába próbálták meg beleírni előadásukat. Ugyanakkor a vallásra utaló szimbólumokat relativizálja az előadás (hiszen „nem csak egy vallás van” – ahogy az alkotók a szakmai beszélgetésen reagáltak arra a kérdésre, nem féltek-e elhozni előadásukat a katolikus Lengyelországba): az egyik táncos felmászik a keresztre, s amikor a többiek utána kiabálnak, hogy „nem vagy Jézus”, lélegzetelállító ügyességgel, ugyanakkor a tiszteletlenség határát súroló humorral akrobatikus magánszámot mutat be a kereszténység legfőbb jelképén..
E rekreációs templomba lépnek be sorban a szereplők. Mozgássérültek, akikről később kiderül, hogy rendkívül ügyes táncosok vagy akrobaták, egy eltorzult arcú lány, akiről azonban a konferanszié letépi a maszkot, s végül két transzvesztita. Az ötletgazda Vanessa mellett az egyetlen valóban „más” szereplő egy dawn-kóros fiatal fiú, aki a rekreációs templom papját alakítja, ám ő tulajdonképpen nem is játszik az előadásban, hanem szolgál, szolgálatot teljesít. Felsöpör, rendet rak, italt hoz, mindvégig szinte láthatatlanul segíti az előadást.\ (Nánay Fanni, Színház, 2005. december)

www.victoria.be

Rendezte: Lies Pauwels
Ötlet: Vanessa Van Durme
Táncosok: Fred Debrock, Simon Dhanens, Jordi Gali, Jef Ravelingien, Wim Rigelle, Karlijn Sileghem, Einat Tuchman, Ben Benaouisse, Vanessa Van Durme, Florian De Temmerman, Arno Reyns
Díszlet: Pol Heyvaert
Fények: Stefaan Deldaele
Zene: Johan Pycke
Támogató /Supported by: Victoria és La Rose des Vents-Villeneuve d’Ascq (F), Publiekstheater (B), a Magyarországi Flamand Képviselet, a Flamand Kulturális, Ifjúsági és Sport Minisztérium

TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 16h-22h
  • stúdió- és klubelőadás napokon: 16h-20h30
  • egyéb napokon: 16h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek
Közérdekű

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek