?-ek avagy tánc/zene

Sokszor nem is az a lényeg, hogy milyen válaszokat adunk, hanem hogy milyen kérdéseket teszünk fel! Egyáltalán, miről van szó?

A Budapest Tánciskola előadásról előadásra részben új – hiszen aktuális diákjaiból álló – csapata ezúttal a tánc egyik alapkérdésére, a hallható és a látható viszonyára, a zene és a tánc kapcsolatára kérdez rá. Játékos, interaktív, elgondolkodtató formában – és sodró erejű táncok kíséretében.

„A ?-ek nyitott mű. Mire a nézők odaérnek már elkezdődik és amikorra meg van hirdetve, 20:30-kor, nem kezdődik el sokkal jobban, mint amennyire már elkezdődött 19:45-kor. Viszont a darab közepe előtt mégiscsak becsukjuk a büfébe illetve az utcára vezető ajtókat, hogy aztán a darab csúcspontját, a finálét - vagyis a befejezést - követő taps után, ha kissé rövidítve is de mégiscsak minden lejátszódjon újra visszafelé, zavartalanul folytatva a "meg nem kezdett folyamatot".
Az összes tánccal töltött idő közel 3 óra, ezért a Trafó zárt nézőterét kissé megnyitjuk, hagyunk helyet és időt a nézőknek, jöjjön-menjen ha kedve szottyan egy kis szusszanásra, netán elmenjen ha úgy érzi, jóból is megárt a sok: elég neki naponta másfél óra színvonalas kortárstánc...

Megjegyzem Shakespeare (3-4 óra), Wagner (4-5 óra), Peter Brook és Jean Claude Carriére (7 óra) színházi produkciói után csak napjaink emésztetlenül elrohanó időkultúrájában tűnik eleve minden hosszúnak, ami meghaladja egy lényegre törő pornófilm időigényét függetlenül attól hogy az auktoroknak és aktoroknak mennyi mondandójuk van. Nekünk van, és a differenciál diagnosztika időigényes. A dolgok különbözőségét - sőt egyazon dolog többféle értelmezési lehetőségét - a kontextus és szempont váltásokkal mutatjuk fel. Ezt fontos felmutatni minden olyan korszakban, amikor vannak olyanok, akik a saját értelmezésüket és szempontjaikat szeretik kötelezővé tenni. Az ember megjelenése óta - történelem tanárként mondom - minden korszak ilyen volt (van és lesz).
Az egyfokozatú világ - gyermeki, agresszív, felnőttkorban diktatórikus. A kétfokozatú - iskolás, gyorstalpaló, felnőttkorban stresszes. A sokfokozatú az emberi elme számára felfoghatatlan, kaotikus, döntéseinkhez nem ad fogodzkodót. Meg kell tanulnunk magunknak és meg kell tanítanunk társainknak a legalább 3-5 és lehetőleg nem több, mint 5-7 lehetőség számbavételét. Vagyis az árnyalatok, nüanszok érzékelését.

?-ek a darab címe, mert vannak kérdéseink de nincsenek végső válaszaink, miközben pontosan tudjuk az egészet, főleg hogy miről érdemes szólnia a darabnak. Pontosan tudjuk mit kerülünk. A kész és a mintha-válaszokat. Kérdéseket teszünk fel. Csak olyanokat, amelyekre nincs válasz, de legalábbis mi nem tudjuk. John Cage kérdéseit, Grencsó István kérdéseit, az alkotó kérdéseit és a nézők kérdéseit.

Táncos és Néző: két szerelmespár, mindig együtt jár. Mozgásban tartják egymást: ha valamiről látszik, hogy ilyen, rögtön megmutatjuk, hogy lehet olyan is. Színe és fonákja. Egy "színdarab" és egy "fonákdarab": egymásba fűzve.

Új műsorhoz új módszer kell. Ezúttal is az iskola művészeinek és a közreműködő alkotók invenciójára született kompozíciókból épült a darab struktúrája, ám most kezdettől ügyeltünk arra, hogy ne zárjuk le a részeket, hagyjunk szabad vegyértékeket, kapcsolódási lehetőségeket. Még Ady Endre nevű alkotótársunk Hunn, új legenda című verséből is egyre több versszakot kellett kihagynunk, mígnem összesen három maradt. Az a három, amelyre itt szükség volt. Wagnerről nem is beszélve, akinek több órás operájából vettünk kölcsön 4 percet, igaz elnyújtottuk 5 és félre. A műsorfüzetben felsorolt közel 30 részlet alkotói is hajlandóak (vagy kénytelenek) voltak (szellemi) csatasorba állítani alkatrésszé nemesült kompozíciójukat.
A táncra, zenére, dialógusokra, monológokra, akciókra épülő előadóművészeti események bemutatására manapság a megszokott színházi közeg a legalkalmatlanabb. Ez egyáltalán nem paradox megállapítás, hiszen közismert, hogy "betegségeink" gyógyulását is mindennél jobban váltja ki a környezetváltás, a "kikapcsolódás". Szociális beidegződéseink "be- illetve kimozdítása" - és mi más lehet a katarzis célja - is inkább történhet otthonosan megszokott, már-már ilyennek megszeretett Trafónk újszerűnek megmutatott közegében.
A gondolatok szintjén effélék járnak a rendező fejében a darab bemutatása előtt. A többit a színpadon.”

Angelus Iván
összeRendező

A Budapest Tánciskola növendékei és tanárai minden májusban rendkívül izgalmas és magas színvonalú előadásokkal rukkolnak elő, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 2009-ben a YUCCA, 2011-ben a VŰ című estet találta a Lábán-díj kritikusokból álló kuratóriuma az előző évad egyik kiemelkedő előadásának.

A koreográfiákat készítették és előadják:
A Budapest Tánciskola táncosai (és ha akarják, kicsit a nézők is)

Fény: PETE Orsolya
Közreműködik: BAKÓ Tamás és GRENCSÓ István
Zene: MIZSEI Zoltán

Rendező: ANGELUS Iván

FELHÍVÁS A KÖZÖNSÉG SZÁMÁRA!!!
Vegyen fel telefonjára és küldjön el az előadást megelőző napig a +36 30 314 25 91 számra vagy hangfájlként a budapest@tanc.sulinet címre egy kérdést a zenéről, amire nem tudja a választ.

Videóanyag az előadás kapcsán a Tánckritika.hu weboldalon:
http://tanckritika.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=118:mkoedik-a-tag-lelegzet&catid=4:interju&Itemid=3

www.tanc.org.hu