A Dollár Papa Gyermekei társulat Otthon című előadásának teljesen újragondolt, otthoni különkiadása a dogma filmek stílusában. Nem stream, nem konzerv. Film.
"Lényegében egy bensőséges rejtvény volt az egész, úgy értve, hogy a néző a maga bensejében eldönthette, ki a legsötétebb és legveszedelmesebb rákfene ebben a családban. Az anya? A néhai apa? A gyerekek? A vő? Mondjuk Ördög Tamás annyira lehengerlően tud tenyérbemászó, lekezelő és bicskanyitogatóan pimasz lenni, hogy ő eleve három méter előnnyel indult."
"A Trafó terében kellékek, jelmezek és díszlet nélkül játsszuk az előadást, a nézők között ülünk, játszunk, létezünk. Ezt a közelséget most úgy próbáltuk zsigerivé tenni, hogy a kamerát nézőként képzeltük el, aki belekerült a a lakásunkba és az életünkbe. Reményeim szerint a nézőknek a monitort nézve is olyan érzete támad, hogy mindezt nem szabadna látnia. Mint amikor az ember váratlanul és felkészületlenül belekerül egy vitába. A lakás egyben az ötödik szereplő is. Nagyon fontos volt, hogy milyen közegbe kerül most a történet a színház steril tere után."
"Ez az a téma, ami nonstop a leginkább érdekel, azaz a család mint helyzet, mint megmutatni való dolog."
"Bátor, tehetséges munka ez, csak legyen, aki elviseli azt a sikoltó undort, amit ezek a korhadt lelkek éreznek egymás iránt. Strindberg darabjában mindvégig akkurátus szimbolizmussal hintázik az elhalt (legyilkolt?) apát jelképező szék egy hidegen huzatos lakásban. Itt és most jobbára az elviselhetetlen anyáról van szó."