kiégés, dokumentarista cirkusz, vizualitás

MŰSORVÁLTOZÁS! Mint már tudjátok, legnagyobb sajnálatunkra a pénteki előadás Julien Fournier betegsége miatt elmaradt. A jegyeket március 9-ig visszaváltjuk, pénztári nyitva tartási időben a Trafó jegypénztárában. Az online megvásárolt jegyek visszaváltásához elég a visszaigazoló e-mailben található PDF-jegyet bemutatni a pénztárban. További információk a jegypenztar@trafo.hu címen kérhetők. Köszönjük a megértést! Jobbulást, Julien!

„Julien Fournier az újcirkusz eszközeit használva modellezi a népesség egy jó részének fizikai és erkölcsi összeomlását.”

A Burning több szempontból rendkívüli előadás: már csak műfajilag is, hiszen dokumentarista újcirkusz. Az újcirkusz ugyanis ritkán reflektál ennyire direkt módon korunk égető problémáira. Ez a jól felépített és pontosan megkomponált előadás pedig éppen ezt teszi, hiszen az az elsődleges célja, hogy felhívja nézői figyelmét az egész világon igencsak aktuális problémára: a kiégésre.

Már az előadás keletkezése is különleges: Julien Fourniere épp elhagyni készült az artista pályát mikor szembesült a kiégés jelenségével, és a ténnyel, hogy mennyi ismerőse és hozzátartozója érintett. Úgy gondolta nem mehet el szó nélkül a jelenség mellett, ami folyamatosan fertőzi a modern társadalmakat – Belgiumban a lakosság körülbelül 40%-a érintett -, úgy döntött, saját eszközeivel fogja felhívni rá a figyelmet. Ehhez Laurence Vielle belga színésznő segítségét kérte, aki anyagot gyűjtött, interjúzott, az egyes történeteket egy – az előadásban - állandóan jelenlévő narrátor meséli el. Julien pedig a saját formanyelvével dolgozik: a cirkusszal.

A Burning ezáltal nem „csupán” dokumentarista újcirkusz, de költői koreográfiai vízió is. Hiszen a performáló test és a narráló hang folyamatosan hatnak egymásra. Eleinte úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben, sőt, az erős feketehumorral átitatott kezdeti néhány jeleneteben saját hétköznapjainkra ismerünk rá. Ám ahogy ezek a hétköznapok egyre nyomasztóbbakká és kilátástalanbakká válnak, úgy gondolkodunk el igazán a mindennapjaink monotonitásán, és ahogy magunkban szállunk, és feltesszük magunknak a megfelelő kérdéseket, közben szép lassan kicsúszik a fellépőnk lába alól a biztos talaj…

Az önnön díszletében csapdába esett karakter folyamatosan mozgásban van, hiszen erre kényszeríti a környezete. Ülve, állva, máskor dobozokat igazgatva, kapcsolatba lép egy olyan térbeli struktúrával, amelyben minden állandó változásnak van kitéve, ezzel apránként kitörölve az összes lehetséges távlatot. A test rezonál a szavakra és a cselekmény e szavak hatására alakul, ebben a kifulladásig tartó menetelésben minden összefügg, ahogy az akrobatikus mozdulatok is összeolvadnak a vetítéssel. Grafikonok, százalékok, vallomások, egy meggyötört test... Ezek mind a munka, a teljesítmény, a tőke és a beteges túlfogyasztás világát hivatottak ábrázolni, amelyben az ember árucikkré vált és ahol az értelem elveszett.

„A Burning többmillió embertársunk mindennapi valóságára világít rá, amelyért kizárólag produktivista társadalmunk tehető felelőssé.”

Christian Jade