Lábán-díj 2023

Május 10-én adják át az idei Lábán Rudolf-díjat a Trafóban
A Lábán Rudolf-díj kuratóriuma május 10-én (szerdán) adja át a 2022. legjobb hazai kortárs táncelőadásáért járó független szakmai díját. 

Ezúttal három előadás részesült jelölésben:

Biczók Anna Delicate című előadása, mely a test által hordozott emlékek jelenségét járja körül egy orosz, egy osztrák és egy magyar táncosnő személyiségén át

Szeri Viktor fatigue című szólója, mely a kiégés fizikai és pszichés megvalósulásaival foglalkozik.

Illetve a brémai Unusual Symptoms és Hód Adrienn (a HODWORKS társulat alapítója) Harmonia című előadása, mely az emberi fizikum sokszínűségének közös felfedezését bontja ki.


A kuratórium idén Börcsök Boglárkát részesíti különdíjban a The art of movement című dokumentumfilmjéért, és a hozzá kapcsolódó képzőművészeti installációért, színházi előadásért.


A díjátadóra május 10-én 21:30 perckor a Trafó Előterében kerül sor, közvetlenül a Molnár Csaba, Vadas Zsófia Tamara és Vass Imre alkotóhármas game changer című előadása után, mely a tavalyi Lábán-díj egyik nyertese volt. 

A MU Színház és a Trafó által létrehozott Lábán Rudolf-díj kuratóriumának jelenlegi tagjai: Artner Szilvia Sisso újságíró, Bálint Orsolya tánckritikus-újságíró, Erdődi Katalin független kurátor, dramaturg, Fuchs Lívia tánctörténész-tánckritikus, Králl Csaba tánckritikus-szerkesztő, Komjáthy Zsuzsa tánckritikus, Rényi András esztéta, Százados László művészettörténész és Török Ákos tánc- és színikritikus.

TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Jegypénztár nyitva tartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h - előadás vége + 30 perc, max. 22h
  • stúdió-, kabin- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek

  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek