ECHO – a természet esztétikai megközelítése | konferencia

A konferencia az ELTE BTK Esztétika Tanszék doktori hallgatóinak szervezésében, az RCANE környezetesztétikai kutatócsoport támogatásával valósul meg.
Együttműködő partner: Trafó Galéria

2022/09/23-24
Trafóklub

Az Echo - a természet esztétikai megközelítése című konferencia a nemzetközi és hazai szinten is egyre hangsúlyosabb környezetesztétikai gondolkodás fontosságára hívja fel a figyelmet.  Az előadások a napjainkban több szempontból is különösen aktuálissá váló természeti jelenségekre, valamint a természet és ember kapcsolatával foglalkozó témákra fókuszálnak. Az esemény célja, hogy itthon is erősítse a szélesebb körű diskurzust ember és természet szövevényes kapcsolatáról, amely az esztétikai és filozófiai megközelítések mellett a művészet és a társadalomtudományok területén belül is meghatározó szerephez jut. 

A természet folyamatainak vizsgálata a természettudományok területére összpontosult. Ezek az értelmezési kísérletek bár segíthetnek eligazodni a természeti jelenségek terén, érzéki szinten azonban nem feltétlenül hozzák közelebb a természetet, ahogy arra sem keresik a választ, milyen szerepet tölt be a természet az emberi kultúrában, vagy akár az ember a természetben.

A nemzetközi tendenciák is arra sarkallnak, hogy a természet tanulmányozása ismét egy tágabb tudományos és művészeti párbeszéd tárgya legyen. A konferencián elhangzó előadások a természetről a múltban kialakult képek megértése mellett javaslatot tesznek konstruktív jövőképek keresésére is. Az előadók olyan témákat érintenek majd, mint a természethez kötődő metaforák és etikai dilemmák feltárása, a természet humán szempontú megértésének problematikája, valamint a természet megtapasztalásának emberi útjai és a művészetben betöltött szerepének formálódása, amelyet konkrét alkotói projektek bemutatása tesz érzékletessé. A konferencia második napjának programját egy kerekasztal-beszélgetés zárja, melynek keretében a természetbe való kivonulás vágyát járjuk körül.

A konferencián való részvétel ingyenes.

A konferencia szervezői: Cserhalmi Luca és Lendeczki Kinga.

Program

2022. szeptember 23. (péntek)

Plenáris előadás
10:00-10:10 Felvezető, a konferencia megnyitása
10:15-10:55 Szécsényi Endre: „…sikolyok szálltak, hosszú hujjogások, visszhangosan, egymással elvegyülve” – a természethez fűződő esztétikai viszonyról

1. szekció 

11:00-11:20 Sajó Sándor: Ökológia és humanizmus
11:25-11:45 Fekete Kristóf: Néma természet, beszédes esztétika. Megjegyzések Lord Shaftesbury és Friedrich Schiller természetesztétikájához
11:50-12:10 Ágota Barnabás: Környezet, erényetika, minimalista állam
12:15-12:45 Q&A

12:45-13:30 – ebédszünet

2. szekció 

13:30-13:50 Tillmann József A.: A közeli kozmosz kontemplálása
13:55-14:15 Cserhalmi Luca: Áramlás, energia és megragadhatatlanság – A szél mint természeti erő
14:20-14:40 Popovics Zoltán: A szél esztétikája. Didi-Huberman és a távollét ritmusa
14:45-15:15 Q&A
15:15-15:30 – kávészünet

3. szekció

15:30-15:50 Sárai Vanda: Disztópia? Utópia? Spekulatív design
15:55-16:15 Árva Judit – Gosztola Kitti: Colonia Herbaria. Közös terek – növényi szubjektumok
16:20-16:40 Kiss Kata: Szájával szólnak a szellemek. Táltos hagyományok és reziliencia gyakorlatok az ökológiai válság korában
16:45-17:05 Németh Domonkos Tamás: Az ember-természet viszony kérdései a fotóalapú kortárs művészetben és kísérletek egy turistatérképpel
17:10-17:40 Q&A


2022. szeptember 24. (szombat)

Plenáris előadás
10:00-10:40 Dúll Andrea: Természet és ember kölcsönhatása – mit mond erről a környezetpszichológia?

1. szekció

10:50-11:10 Csuka Botond: Az élőlény és környezete. John Dewey környezetesztétikája
11:15-11:35 Németh Mihály: A lakótelep mint szimbiotikus organizmus
11:40-12:00 Lendeczki Kinga: A jelenlét gyakorlatai
12:00-12:30 Q&A

12:30-13:00 – ebédszünet

2. szekció

13:00-13:20 Kovács Péter: Mit olvashatunk ki a Természet Könyvéből? – egy metafora formálódásáról és továbbéléséről 
13:25-13:45 Kopacz Kund: David Hockney gesztusa
13:50-14:20 Q&A

14:20-14:30 kávészünet 

14:30-16:00 kerekasztal beszélgetés és lezárás
Moderátor: Miklósvölgyi Zsolt


TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h - előadás vége + 30 perc, max. 22h
  • stúdió- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek
Közérdekű

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek