elővételben 1900 Ft / a koncert napján 2400 Ft / Trafó bérlet érvényes
Sorozatunk második részében a melankolikustól a másik véglet felé, az energikus, eklektikus pop felé vesszük az irányt: A Deerhoof a kezdeti visszhangtalan időszak átvészelése után - egyedi stílusából szemernyit sem engedve - lett hivatkozási alap igen sok zenész számára. A Warp és a Domino Records égisze alatt tevékenykedő Max Tundra bár nem először lep fel Magyarországon, kihagyhatatlan párosításként kívánkozik a Deerhoof mellé.
20h Lamantin DJ’s (a kávézóban)
21h Max Tundra (UK)
22h Deerhoof (USA/Japan)
DEERHOOF (USA/Japan)
Gyermekien bájos, már-már rajzfilmbe illő naiv dallamok és játékos, váratlan ötletekben tobzódó, már-már kaotikusan szertelen rock – a Deerhoof nemcsak egyedülállóan hozza össze ezeket a látszólagos ellentéteket, hanem azt is megmutatja, hogy az “avant-pop” igenis élvezetes, feltéve, hogy jól értjük, mi az avantgárd, és mi a pop.
DEERHOOF/official video channel
A Deerhoof a kilencvenes évek közepén alakult, Greg Saunier dobos és Rob Fisk gitáros duójaként, miután rockzenekaruk maradéka otthagyta őket. 1996-ban vették be Satomi Matsuzakit, aki eredetileg filmezést tanulni érkezett San Franciscóba, korábban nem is zenélt. A japán pop és a gyerekdalok világát is megidéző, sajátosan előadott dallamai páratlan módon kapcsolódtak össze a kísérletező és hiperaktív avantgárd rockzenével. Kezdetben nem igazán voltak sikeresek: popzenekarhoz képest túl zajosak, zajzenekarnak viszont túl poposak voltak. Ez azonban cseppet sem zavarta a Deerhoofot, és (néhány tagcsere közepette) folyamatosan készítették lemezeiket, egy-két évente egyet, mígnem a kétezres évek közepe felé a világ nyitottabbik része rájuk nem csodálkozott. Azóta olyan lelkes méltatóik akadtak, mint a New York Times (“egyike a legeredetibb rockzenekaroknak”), a Rolling Stone (“abszurd módon fülbemászó…a zenei öröm tiszta kifejeződése”), a Guardian (“minden pillanat ellenállhatatlan”) és az összes számottevő szaklap; ráadásul új zenekarok garmadája hivatkozik rájuk meghatározó hatásként. Mindezt úgy érték el, hogy egy cseppet sem “könnyítettek” stílusukon; a Deerhoof-albumok rögtön felismerhetők, bár nem kiismerhetők: az ember biztos lehet abban, hogy a következőn újabb meglepetések fogják érni.
A zenekar mindemellett megőrizte a kezdetekben jellemző “csináld magad” szellemiségét is, és mindig új ötletekkel áll elő. Legutóbbi lemezük, a 2008-as Offend Maggie megjelenése előtt kirakták az internetre egy dal, a Fresh Born kottáját, és arra bíztatták rajongóikat, töltsék fel, hogy mire jutottak vele.
A Deerhoof élőben még valószínűtlenebb és magával ragadóbb élmény; a lemezekről ismert báj és hiperaktív energia hatásfokát tovább növeli, hogy látszik: máig játéknak, mégpedig igen jó játéknak fogják fel a zenélést.
GREG SAUNIER – dob, billentyűs hangszerek
JOHN DIETERICH - gitár
ED RODRIGUEZ - gitár
SATOMI MATSUZAKI – ének, basszusgitár
THE NEW YORK TIMES
: “csodálatos…egyike a legeredetibb rockzenekaroknak, akik feltűntek az elmúlt évtizedben.”
ROLLING STONE
: "varázslatos…abszurd módon fülbemászó…a zenei öröm tiszta kifejeződése."
New Musical Express:
”mérhetetlenűl mély ragyogás az elejétől a végéig”
TIME OUT NEW YORK: “A világ legjobb koncert zenekara”
THE GUARDIAN
: ”olyan nyugtalanító, mint amikor egy hiperaktív gyerek rágcsál néhány kiló édességet…minden pillanat ellenállhatatlan.”
TIME:
"a teljes eredetiség ellenállhatatlan ereje."
PITCHFORK: “a világ legjobb zenekara.”
MAX TUNDRA (UK)
Max Tundra, vagyis a londoni Ben Jacobs sok más tinédzserhez hasonlóan számítógépen, korának megfelelően egy Amigán kezdett el zenélni. Első kislemezének anyagát ötven helyre is elküldte, de csak a legendás Warp akarta megjelentetni – azóta a szintén nagynevű Domino gondozza kiadványait –, máshonnan olyan kritikákat kapott, hogy „túl sok ötlete van”. Ez azóta is visszatér vele kapcsolatban: egy-egy számába annyi mindent sűrít bele, mint más zenekarok teljes albumokba; a poptól az R&B-in át a technóig, a funky-tól videójáték-puttyogáson át a progresszív rockig és tovább ugrál nyaktörő sebességgel. A kritika által dicsőített második albumán (Mastered By Guy At The Exchange, 2002) találta meg igazi hangját: ezen már nemcsak hogy énekelt, hanem számai minden furcsaságuk ellenére mégiscsak igazi, felszabadult popdalokká álltak össze. Következő albumán (Parallax Error Beheads You, 2008) hat teljes évet dolgozott – még mindig használ Amigát, valamint mindenféle, a keze ügyébe eső hangszeren is játszik, autodidakta módon. Olyan meglepő hasonlatokkal próbálják zenéjét körülírni, mint például: „mintha Prince, Aphex Twin, George Gershwin és az XTC egy valóságshow-ban egy régi GameBoy hangchipjébe költözne be” (Pitchfork), vagy „mintha Prince Viagra helyett Ritalint szedne” (Guardian). Max Tundra élőben sem egy szokásos elektronikus zenész: kütyüi kezelése mellett énekel, gitározik és természetesen őrült show-t csinál.
MAX TUNDRA
MAX TUNDRA/myspace
MAX TUNDR/last.fm
