Györgyi Csaba: A böjtör utcai lakótelep
Utcamesék alkotópályázatunk díjazott alkotása
Mivel a Böjtör utca végén, a kiskocsma mögötti réten, ahol régen a bevándorló bartalóciak faluja állt, hiányozni kezdett egy lakótelep, hát nyitottak egyet, és a bejárata fölé kőtáblát helyeztek:
Böjtör utcai lakótelep
Ennek így kellett lennie.
Először Tem bátyja és Tem nénje költözött be, s annak ellenére, hogy ők ide is hazajöttek, mégis ők kértek először buszmegállót az utcának ebbe a végébe. Sokan érkeztek utánuk. Talán huszonhárman, talán négyszázhatvanheten, de az is lehet, hogy hatezer-háromszázharmincheten. Nem fontos.
Mindenkinek szegény szomszéd jutott, a Böjtör utcai lakótelep történeteiben mégis szaladós-megállós kalandok fogócskáztak gubbasztó madarak tétova romantikájával, kiáltó szomorúság, néha-néha valamit magasba emelő vidámság, szájról szájra csámborgó jóslatok után beteljesedő születések, generációkkal később is rajzolgatott veszekedések, se jól, se rosszul meg nem filmesíthető péntek esték, és tulajdonságokat nélkülöző krumplis-tészták gabalyodtak össze az igazi mosolyok okozta ráncosodás emlékeivel, illetve a tavaly szó máshonnan (vajon honnan?) ellopott hangulatával, miközben a soha fel nem állított falakról lepergett festékek mezítelenségével bujálkodó esőcseppek folyamatosan a megszokások karneváljával betlehemeztek.
Ez akkor ért véget, amikor minden csendszínű lett, és ... volt-nincs Böjtör utcai lakótelep!
A bartalóciak ezután óvatos bartalóc tánclépéseikkel, bartalóc altatóikat dúdolgatva megint beköltöztek az üres helyre, de a buszmegállót az utcának ezen a végén már senki sem hozta szóba.
A Böjtör utcai lakótelep emlékét egy darabig még a bejárata fölötti, megkövesedett tábla, illetve ez a kis népdal-töredék őrizte:
Ne mozdulj, gyönyörűek mögötted a csillagok!
Talán mi sem azért nem voltunk eleinte sehol,
hogy végül majd minden lehessünk mindenhol!
Ásmány Zoltán gondolatai a mű kapcsán:
Nagyon éredkes pályamű, amely mintha nem is a kiírást olvasta volna el, hanem a beérkező pályaművek összességét, és ezekből szűrt volna le egy áramvonalas, költészetben és öniróniában gazdag műfajkritikai végkövetkeztetést az utcamesékről általában.
Önmagában, konktextusából kiemelve utcamesének éppen ezért aztán kerülőútnak is érezném, ám végtelenül üdítően hatott a többi pályamű között ez a szöveg, és nem tudtam szabadulni az érzéstől, hogy ha ez a sok utcamese egyszer kötetbe rendeződve kiadásra kerülne, akkor én biztosan ezt az írást tenném a borító fülére összefoglalóként, hogy aztán a majdani olvasó tudja miféle "se jól, se rosszul meg nem filmesíthető péntek estékkel" és "tulajdonságokat nélkülöző krumplis-tésztákkal" számoljon amik olyan jól gabalyodnak össze az "igazi mosolyok okozta ráncosodás emlékeivel" a szép csillagzat előtt.
Gratulálok, ennek így kellett lennie!
