Дeva 

Csillag - lemezbemutató koncert

     
3500 Ft 
elővételben: 2900 Ft 
(az első 100 jegy elővételes)
LAIHO 
A LAIHO egy személyes alkotói projektként induló, majd később négytagú formációvá alakult zenekar. Lajhó Dorka, dalszerző-énekes már 2018 óta dolgozik saját dalokon, amelyekben személyes történésekből merít inspirációt. Dalait először otthon rögzítette szűkebb körben, aprólékos odafigyeléssel, kialakítva egy különleges szöveg- és hangzásvilágot. 2019 óta zenésztársaival közösen alkotnak és formálják ezt a világot. A zenekar 2020 év elején jelentette meg első kislemezét Evolve címmel és azóta már készül a bemutatkozó nagylemezük is, melynek megjelenése jövő év elején várható.

A zenekar tagjai:
Lajhó Dorka (ének, gitár)
Ifj. Tóth István (gitár, ének)
Gyányi Marcell (basszusgitár, ének) 
Csízi László (dob, ének)

Дeva – Csillag 
Дeva, a budapesti Takács Dorina DIY solo projektje. A 21 éves előadó üstökösként robbant be a hazai könnyűzenei színtérre. Számait ő írja, producereli, énekli és a lemezborítóit is ő készíti. Különleges zenéje egy ősi földre kalauzolja a hallgatót – számait atmoszferikus lágy hangok, selymesen pulzáló basszus és a magyar népdalok misztikus világából merített töbszólamú mantrák jellemzik. Dalait már számos európai rádió játsza és a Spotify dedikált playlistjeire is beválogatták. Nemrég a Music Moves Europe Díjra jelölték, amely az Európai Unió neves kortárs könnyűzenei díja.

Több kislemez után, a bemutatkozó albuma Csillag címmel Zságer Balázs kiadójánál, a Move Gently Recordsnál jelenik meg január 20-án. A tizenegy dalból álló album egy mese az életről, és egyúttal egy ima a teljességhez. Дeva, az album számain keresztül az egyensúly és a harmónia-keresés folyamatát járja körül olyan témákat érintve, mint az elmúlás, az elvágyódás vagy a megszabadulás. Az eddig ismert folktronica hangzás mellett kórusművek és atmoszférikus instrumentális zenék is helyet kaptak az albumon.

Csillag című album számait először a holland Eurosonic fesztiválon hallhatja majd élőben a közönség. A hazai lemezbemutatónak pedig a Trafó ad otthont január 29-én. 

Fellépők:
Takács Dorina - ének, szintetitzátor
Chrobák Adrián - elektronika, gitár
Szallabek Balázs - elektronika, gitár
Zahár Fanni – fuvola
Kórus:
Agata Angilelle
Hajgató Panka
Karas Mira
Molnár Zsófi
Paronai Kamilla
Zatykó Zsófi
Vakán Zsuzsanna
vizuál: Makró VJ

TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
ticket office:
  • Main hall performance days: 5 pm - 10 pm
  • studio and club performance days: 5 pm - 8:30 pm
  • other days: 5pm - 8 pm
Trafó Gallery opening hours:
  • Performance days: 4-10pm.
  • Opening hours: Tuesday - Sunday: 4pm-7pm.
  • Closed on Mondays.

  • The Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. works in the maintance of Budapest Főváros Önkormányzata.

Media partners

Cooperative partners