The questions of continuity and the passing of time accompany us throughout life. What is, however, enduring in a lifetime? A character, a movement or an object? Or do our habits transform so quickly, that by now most of the things that happened fifty years ago need an explanation?
The body is exposed to a flowing transformation. The Credenza Left in the Cellar engages with the ageing process and the relation between old and young. It addresses the interdependent relationship between two generations.
Performers: Gábor Ivanov, Polett Kasza, Eszter Kiss, Tony De Maeyer, Katalin Takács
Text: András Vinnai
Stage and lighting design: Dániel Dömölky
Music: Márk Bartha
Costume: Emese Kasza
Production manager: Brigitta Kovács
Choreographer: Beatrix Simkó
Partner: Workshop Foundation
Coproduction Partner: Trafó House of Contemporary Arts
Supporters:
Collegium Hungaricum Berlin, Creative Crossroads - Life Long Burning, Uferstudios Berlin, Creative Europe Program of the European Union, National Cultural Fund of Hungary, Staféta Program, Füge Production
Special thanks:
Performance Studies Hamburg, Kampnagel, Kotka Gudmon, Karin Kirchhoff, Jochen Roller, Alina Gregor, Talló Gergely, Rafaela Pastore, Yi-Chun Fan, Irina Demina
"Simkó Beatrix nem hosszanti irányban járja az időalagutat. Bár az ifjak kontra idősek felvetés szükségszerűen tartalmazza a múlt és jövő szembenállását (s így az időben való előre tekintés aspektusát), a vizsgálódás nála mégis inkább keresztmetszet jelleget ölt, és mivel az eltérő életkorok közt a kapcsolatot, a párbeszéd lehetőségét keresi, A kredenc… ilyesformán pozitív kicsengésű."
"Mégsem mondhatjuk, hogy a generációs kérdés súlyához mérten lenne jelen a hazai táncelőadásokban. Az „elő-adás” e téma sokoldalú, érzékeny megközelítését ígéri, így ez a különös, hibrid tánc-werkfilm felkelti az érdeklődést a (remélhetőleg) májusi bemutató és a kredenc sorsa iránt. És ott van még az a varrógép is a színpadon. Azzal vajon mi lesz?"
"Mintha egy táncos a nap minden pillanatában táncos lenne. Figyelem őket, akkor is dolgoznak, amikor pihennek. Ez a műfaj egész embert kíván. Katival arról kérdeztük őket, mire gondolnak egy mozdulatnál, mert egy színész mindenképp okot akar. Először nem tudtuk hova tenni, amikor azt válaszolták, semmire. Pedig valóban: nem is szabad, hogy gondolj, hiszen egy tökéletesen kitervezett robotnak kell lenned. Nincs benne hely az improvizációra, de van hely az egyéniségednek, mert te magad vagy a tervező."
"Számomra ez a cím játék a nyelviséggel, a távolsággal. Bizonyos szokások, szavak kikopnak a használatból, háttérbe szorulnak – a kredenc szó ezt szimbolizálja. Egyes dolgok feledésbe merülnek, de megpróbáljuk őket életben tartani. A pince is metafora, az elmúlással függ össze, ugyanakkor a felhalmozás, a raktározás, a megőrzés, az emlékek metaforája is. Számomra az a kérdés, hogy hogyan lehet az emlékeket élővé tenni, hogyan lehet felhozni azt, ami lent maradt. Hogy hogyan teremthető meg a kapcsolódás."
Budapest Főváros Önkormányzata | |
Creative Europe | |
EMMI-Emberi Erőforrások Minisztériuma | |
FÜGE Produkció | |
Life Long Burning | |
Műhely Alapítvány | |
NKA - Nemzeti Kulturális Alap | |
Staféta program |
"Az előadás szimultán történésekkel, valamint a folyamatos és alkalomszerű mozgások különbségeivel egyaránt játszik, ezeket azonban filmen rendkívül nehéz átadni. Hiszen míg a Trafó nézőterén ülve felváltva tudom befogadni a teljes teret és fókuszálni egy-egy történésre, addig ebben az esetben az operatőr és a rendező helyettem hozza meg ezt a döntést: azt láttatja, amit ő szeretne."