"Bátor, tehetséges munka ez, csak legyen, aki elviseli azt a sikoltó undort, amit ezek a korhadt lelkek éreznek egymás iránt. Strindberg darabjában mindvégig akkurátus szimbolizmussal hintázik az elhalt (legyilkolt?) apát jelképező szék egy hidegen huzatos lakásban. Itt és most jobbára az elviselhetetlen anyáról van szó."

"Lényegében egy bensőséges rejtvény volt az egész, úgy értve, hogy a néző a maga bensejében eldönthette, ki a legsötétebb és legveszedelmesebb rákfene ebben a családban. Az anya? A néhai apa? A gyerekek? A vő? Mondjuk Ördög Tamás annyira lehengerlően tud tenyérbemászó, lekezelő és bicskanyitogatóan pimasz lenni, hogy ő eleve három méter előnnyel indult."

"A Trafó terében kellékek, jelmezek és díszlet nélkül játsszuk az előadást, a nézők között ülünk, játszunk, létezünk. Ezt a közelséget most úgy próbáltuk zsigerivé tenni, hogy a kamerát nézőként képzeltük el, aki belekerült a a lakásunkba és az életünkbe. Reményeim szerint a nézőknek a monitort nézve is olyan érzete támad, hogy mindezt nem szabadna látnia. Mint amikor az ember váratlanul és felkészületlenül belekerül egy vitába. A lakás egyben az ötödik szereplő is. Nagyon fontos volt, hogy milyen közegbe kerül most a történet a színház steril tere után."

"Ez az a téma, ami nonstop a leginkább érdekel, azaz a család mint helyzet, mint megmutatni való dolog."