Győri Bianka Lilla - Atom-szén-vas-olaj gyermeke
„Nem isten, nem is az ész, hanem
a szén, vas és olaj,
a való anyag teremtett minket
e szörnyű társadalom
öntőformáiba löttyintve”
József Attila: A város peremén (részlet)
Igen itt vagyunk, az atom, a szén, vas és olaj gyermekei és várunk. Várunk és remélünk. Hogy valaki. Vagy valami. Még éppen időben. A legvégső ponton megfogja majd a kezünket és kiemel a szén, vas és olaj födte mocsokból. Az „Én ügyem”, amit a pályamunkámmal szeretnék érzékeltetni, mindannyiunk ügye. A romlottságunk, a mohó gépezetünk ügye.
Koncepcióm központjába egy gyermekkaraktert állítottam. Egy ártatlan és tiszta tekintetű gyermeket, aki egy merev, súlyos kabátot visel. Földig érő, sötét szalagnyúlványokat húz maga után, nyomot hagyva amerre jár. Színjátszó, irizáló olajfoltok és sötét kéznyomok adják kabátja mintáját. Nyaka köré – kapucni gyanánt – sárga füles nejlonzsák fonódik. Fejét műanyag foszlányokból álló füzér ékesíti.
A kabát túlméretezett, kényelmetlen, fojtogató. Nehéz benne mozogni. Le kellene vetni.
