Vass Aranka-Adelina – Gyanútlan áldozat
AZ ÉN ÜGYEM alkotópályázat 2. helyezettje
Simán belevágnak... bármiféle közelgő klímakatasztrófa konstatálása nélkül… Túlszaporodunk, termelünk, fogyasztunk, pazarolunk, romboljuk az anyaföldet. Azoknak az embereknek, akik nem vesznek tudomást a vizükben úszkáló mikroműanyagokról, a fák ágai közt vergődő nejlon szatyrukról, az általuk is romló levegőminőségről és pusztuló élőlényekről, nem annyira összetett kérdés fajunk gyarapítása. De a fogyasztás és pazarlás korának gyermekei mégis mire nevelnék saját gyermekeiket?
Vass Aranka Adelina vagyok, idén leszek 25 éves. Székelyudvarhelyen születtem, öt éve élek Budapesten. Foglalkoztat a jövő. Az, hogy miért lenne érdemes utódot nemzeni? Milyen jövő fogadná őket?
A ruhatervem egy disztópikus jövőkép inspirálta, amelyben elfogyott közel minden nem megújuló energiaforrás, és a Földön már csak azon gyártmányok maradtak, amik az idő múlásával sem bomlottak le, mindaz, ami felhalmozódott és katasztrófához vezetett. A túlnépesedés és túltermelés, a rajtunk kívüli élőlények elpusztítása óriási kitettséget eredményezett az emberi szervezet számára, így állandó védőruházatot kell hordaniuk az embereknek.
A védőruha moduláris, örökölt elemekből tevődik össze, melyek tőlem, az én koromból származnak. Van közöttük futárszolgálati zsák, mely hozzám érkezett a munkám miatt, parkolási büntetés tasakja, PET-palack, buborékfólia, PVC, lyukas harisnya, ami egyszer használatossá vált, poliészter edényfogó kesztyű, olyan szállodai papucs, amit akkor is kidobnak, ha egyszer sem járt a vendég lábán, fotóim egy szeméttelepről, egyetem alatt készült prototípusok, textil szabási hulladékok és szőttesek, amelyeket elhasznált ruháimat és csomagolóanyagokat fonallá alakítva, illetve second-hand fonalakból szőttem össze.
A védőruha viselője egy jövendőbeli Adelina, egy esetleges leszármazottam aki, bár lebeg a képszerkesztő programok borongós szürke, végtelen mezején, mégis szelíden mosolyog, mert nem tudja, hogy áldozata ő egy könnyelmű kornak.
