Nyitott Műterem #13 - Ember Sári

A Trafó Galéria online műteremlátogatás-sorozatában minden csütörtökön 21 órától kurátorok és szakírók kalauzolásával nyerhetünk betekintést egy-egy képzőművész műtermébe, és ismerhetjük meg legfrissebb műveiket és terveiket.

A sorozat tizenharmadik eseményén, március 4-én Ember Sári budapesti műtermébe látogatunk el Gadó Flóra kurátor vezetésével.

A sorozat további alkalmai: https://trafo.hu/openstudios

A beszélgetést a Trafó Galéria Facebook-oldalán élőben lehet követni, az online műteremlátogatás végén pedig ugyanitt várjuk a kérdéseket.

Ember Sári (1985) São Paulóban született, jelenleg Budapesten él és dolgozik. 2009-ben a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Vizuális kommunikáció-Fotográfia szakán diplomázott. Tanulmányi évei alatt néhány szemesztert Glasgowban, illetve Ljubljanaban töltött. Számos rezidencia programban részt vett Brazíliában, Belgiumban és Csehországban. Munkái egyéni, illetve csoportos nemzetközi kiállításokon szerepeltek többek között São Paulóban, Párizsban, Berlinben, Antwerpenben, New Yorkban, Brnóban és Budapesten. 2016-ban elnyerte a Derkovits Ösztöndíjat, 2017-ben a fiatal alkotóknak járó Campari Art Prize-t a torinói Artissimán, valamint a Herczeg Klára-díjat. 2018-ban önálló kiállítása nyílt a milánói Galleria Campari-ban. 2019-ben Leopold Bloom Képzőművészeti Díjjal ismerték el alkotói tevékenységét.

Egyéni kiállításai többek között a prágai Karlin Studios-ban, az antwerpeni DMW Art Space-ben, a milánói Galleria Campari-ban, a brnói Galerie Klubovnaban, São Pauló-i WARM-ban és a Kunsthalle São Pauloban, valamint a budapesti Molnár Ani Galériában, az Artkartell Projectspaceben, a Laborban és az Art+Text Galériában voltak láthatóak. Művei többek között a budapesti Ludwig Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, a 2B Galéria, a Budapest Galéria, a Labor, a Három Holló, a Capa Központ, a Société Budapest, a Deák Erika Galéria, a Trapéz Galéria, a Mai Manó Ház, a Latarka Galéria, a bécsi Exile Galéria, a selmecbányai Jozef Kollár Galerie, az ortisei Gallerie Doris Ghetta, a rigai Survival Kit 10.1., a Pannonhalmi Apátsági Galéria, a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet, a litomysli Miroslav Kubik Gallery, a New York-i Pablo’s Birthday, a berlini Löwenpalais, a pozsonyi Krokus Gallery, a balatonfüredi Vaszary Galéria, a gráci Künstlerhaus, a lodzi Fotofestiwal, a Kunstverein Düsseldorf, a párizsi Le Comptoir és a brüsszeli Contretype csoportos kiállításain szerepeltek.

Ember Sári munkái a Trafó Galériában A dolgok akarata című csoportos kiállításon voltak láthatóak.

Művei megtalálhatóak a Magyar Nemzeti Galéria, az eisenstadti Esterházy-gyűjtemény és a milánói Galleria Campari gyűjteményében.

Ember Sári munkái kettősségeket tárnak fel: a hétköznapi tárgyak bemutatásával egyidejűleg a klasszikus műfajok, mint a csendélet vagy tájkép átértelmezésre kerülnek, a művek ezáltal az ábrázolás mivoltát, eredetét kérdőjelezik meg. Gyakran foglalkozik a személyes múlttal, a múlt közösségeivel és az egyén helyzetével ezekben a közösségekben. Az otthon fogalmát, az emberek tárgyakhoz való viszonyát, az emlékezés és a családi örökségek visszatükrőződését vizsgálja a mindennapi élet folyamatosan változó környezetében. Pár éve érdeklődése olyan „hibrid” képek létrehozására irányult, amelyek az arckép következetes dekonstrukcióján és klasszikus műfajok vizsgálatán alapulnak. Különböző műfajokban alkot a fotótól, a kollázson át, a kő-, kerámia- vagy textil tárgyakat is magába foglaló installációig.

embersari.hu


TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h-22h
  • stúdió- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek

  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek