Miért pont ez? / Szervezőink ajánlják / Csikós Klára Lujza a Burningről

Elmeséled, hogy ez a program hogy került a Trafóba? Elmentél megnézni külföldre és meggyőzött? Kivel hozzátok meg a döntéseket a Trafóban utazásról, meghívásról?
A programszerkesztő csapat közösen dönt arról, hogy milyen külföldi produkciókat hívunk meg. Vannak bizonyos területek, amelyeket az egyes szervezők igyekeznek lefedni, például a tánc kapcsán általában Gyuri utazik (Szabó György, a Trafó menedzser igazgatója), a színház kapcsán többnyire Bea (Barda Beáta, a Trafó ügyvezető igazgatója). Persze ez nem mindig különül el ennyire egyértelműen, például egy fesztivál esetében mindenféle műfajban nézünk produkciókat. De sokszor nem is az a legfontosabb, amit látunk egy külföldi fesztiválon, hanem az, amit hallunk. Gyakori, hogy más szakmabeliek ajánlanak egy-egy előadást a nemzetközi kapcsolatépítések, fesztivállátogatások során. De előfordul az is, hogy kifejezetten azért utazik a szervező csapatból valaki, hogy a meghívni vágyott előadást megnézze.

A Burning esetében is jött a füles?
Több forrásból is. Ezért azon ritka esetek egyike volt, amikor már videó alapján meghívtuk. A hozzánk befutott rengeteg szakmai ajánlás után megkerestem az előadót, és kértem tőle felvételt, technikai információkat.

Aztán utaztál és megnézted?
Igen. Ez szerencsés alkalom volt, mert nem csak a Burning miatt utaztam Brüsszelbe, hanem egy izgalmasnak tűnő táncelőadás miatt is, összekötve a kellemeset a hasznossal. (Vagy a hasznosat a hasznossal, ami közben kellemes is volt :) Két legyet ütöttem egy csapásra, mert a táncelőadást is meghívtuk a Trafóba: a Forces című produkció 2021 márciusában érkezik majd hozzánk.

Mitől annyira érdekes ez a Burning, vajon miért ajánlották ennyire?
Számomra a műfaja a legizgalmasabb, és talán másoknak is.

Dokumentarista újcirkusznak nevezzük?
Ezt a műfaji meghatározást kapta. A dokumentarista szó elhagyása nélkül félrevezető lenne, hiszen akkor a nézőink inkább trükkökre, akrobatikus elemekre számítanának. A cirkuszt ugyanis a mai napig a legtöbben a szórakoztató előadás műfajába sorolják, pedig már rég túllépett ezen. Persze az előadásban a cirkusz lényege, a rizikó is jelen van, ám a hangsúly megoszlik a narrált szöveg, a személyes történetek és az akrobatika között. 

Mennyire fontos a műfaj pontos meghatározása? Segít ez a hazai közönségnek, amikor programot választ? Van erre valós igény, visszajelzések? Mit jelent egyáltalán az újcirkusz?
Állandó kérdés, sőt vita tárgya a trafós szervezőcsapatban, hogy az előadásokat milyen műfajba soroljuk be. Szuper helyzetben vagyunk, mivel a nézőink bíznak az újcirkusz előadásokban, és kialakult a műfaj stabil közönségbázisa. Ezért is fontos a Burning esetében a dokumentarista jelző használata kiegészítésként, hogy egyértelműen jelezzük: ez valami más. Az 55 perces előadásban végig angol nyelvű narrációt hallunk személyes történeteket feldolgozó interjúkból. Nem feliratozzuk, hiszen elterelné a figyelmet a színpadi történésekről, de közepes angol tudással a szöveg követhető és érthető. Ugyanakkor emiatt az előadást 14 év alatti gyerekeknek nem ajánljuk.

Hogyan “adható el” ez az előadás? Mik a hívószavai?
A téma aktualitása a kulcs. A burnout szindróma rengeteg embert érint, elképzelhetetlenül sokan küzdenek vele, mégis olyan téma, amelyről keveset beszélünk, és még ritkábban születnek erről előadások.

Tabu, miközben része az életünknek.
Ezért is fontos előadás, mert ezzel a jelenséggel foglalkozik, ami mindannyiunkat körbevesz. És ez egyfajta közösségérzetet ad a nézőknek. Jó érzés tudni, hogy a kiégés nem egyedi/egyéni probléma, hanem a hétköznapjainkat egyfolytában mérgező jelenség, amit komolyan kell venni, és amiről beszélni kell.

Nyomasztó, kilátástalan, monoton - ha a burnoutról asszociálok, akkor nem meglepő ez a három szó. Ha egy előadást szeretnék eladni velük, akkor már felmerülnek bennem kételyek, hogy mégis mit üzennek? Ha feltételezzük, hogy a téma sokakat érint, akkor ez egyértelmű üzenet, kapcsolódási pont. A saját csapdájába esett ember alakjával a színpadon.
A narrált szöveg és a színpadon álló alak története egymással párhuzamosan épül, a szó szoros értelmében. Bár maga a téma monotonitást, kilátástalanságot feltételez - akár a cselekményben is -, mindez egy hihetetlenül izgalmas színházi formanyelven valósul meg. Ettől lesz a produkció szakmailag is ennyire érdekes. Az előadás távolról sem monoton, hiszen egyetlen szereplőnk folyamatos mozgásban és cselekvésben van, ugyanis erre kényszeríti az állandóan változó környezete. 

Azt hiszem, az élet rutinszerű, olykor rituálissá vált cselekvéseiben is elkerülhetetlen megélni a monotonitást, annak ellenére, hogy a környezetünk folyamatosan változik. Kérdés persze, hogy ezt a külső változást hogyan éljük meg, észrevesszük-e, vagy nyomasztóan észrevétlen marad a rutin árnyékában.
Azért is fontos ez a gondolat, mert a burnoutra sokszor mint végállapotra gondolunk, holott - és az előadás is innen közelít - valójában egy folyamat, amely a megfelelő módszerekkel talán visszafordítható. A kiégés egy folyamat, amelyben a túlterheltség, a stressz szépen lassan rátelepeszik az emberre, a magánéletére, az összes kapcsolatára, megmérgezve és kilátástalanná téve azokat.

Amikor megpróbáljuk felhívni a figyelmet egy ilyen előadás fontosságára, az lehet a pozitív üzenet?
Igen, hiszen jelen esetben azt üzenjük vele, hogy a burnout visszafordítható folyamat, sokunk problémája, amiről beszélni kell, és amiről többet kéne tudnunk. Nap mint nap látunk magunk körül kiégett embereket, vagy hallunk róla - és a mi szakmánkban is rettegünk tőle, nem teljesen alaptalanul.

Persze megkérdőjeleződik bennünk, hogy mi végre hajtjuk a szekeret, ha az úgyis csak egyfelé mehet. Ha majd' mindenkivel ez történik, ha megesz a rutin...
Azt hiszem, a legfontosabb üzenete az előadásnak, hogy igenis, engednünk kellene magunkat élni. A Burning megteremti a szükséges teret és időt, hogy a néző a saját életére reflektáljon, és feltegye a megfelelő kérdéseket. Azt gondolom, ez a színház egyik legfőbb célja.

+1 kérdés:
Mi lesz a következő program, amit a Trafó nézőinek figyelmébe ajánlanál? Amiről esetleg majd legközelebb beszélgethetünk…
A március 27-28-i aSH, a Compagnie 111-től szintén szívügyem. Lesz benne egy kockázat, de remélhetően nagy lesz a siker, mint ahogyan a társulat előző hét trafós vendégjátékánál is történt :)

*

Lujza másfél éve programszervező a Trafóban. Úgy érzi, neki van a legeslegjobb munkája a világon, mert kitölti az idejét, és a gondolatai ekörül forognak. Ez az első igazi munkája, amiért lelkesedik, és még ennél is többet szeretne beletenni.
Időközben megérkezett az ebéd, és mi folytattuk magunk között a beszélgetést a fiatal korban jelentkező burnoutról, a környezetében élő, egyetemről frissen kikerültek kilátástalanságáról, de ez már egy másik beszélgetés volt.

Készítette: Kövécs Luca
Szerkesztette: Miklós Melánia