Slam Poetry Európa-bajnoki Döntő

2400 Ft / diák: 1900 Ft


2018-ban Magyarország nyerte el a Slam Poetry Európa-bajnokság megrendezésének jogát. Néhány éve létezik ez a rendszeres esemény, ahol Európa számos országából érkeznek a performance költészet nemzeti bajnokai és mérik össze tehetségüket.
Az eseményt szervező Slam Poetry Magyarország Egyesület több, mint 20 európai ország bajnokát látja vendégül egy többnapos rendezvénysorozat keretein belül, 2018 november 26 - december 1. között, melynek csúcspontja a november 30-án a Trafóban megrendezésre kerülő Európa-bajnoki Döntő.
Az esemény díszvendége lesz a műfaj alapító atyja, a chicagói Marc Kelly Smith amerikai költő és az általa vezetett spoken word együttes, a Chicago’s Speak Easy Ensemble 2018. Ők három napon keresztül együtt dolgoznak négy visegrádi országból (Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Magyarország) érkező költővel, kibővülve Szerbiát, Macedóniát és Ukrajnát képviselő fiatal slammerekkel. Mellettük, a pár éve már hazánkban is nagy sikerrel fellépő, New York-i költő, professzor és „Slam Master” Bob Holman, és a 2018-as amerikai Women of the World Poetry Slam bajnoka, a kenyai származású Mwende „FreeQuency” Katwiwa lesznek az EB vendégei.
Az amerikai-európai kollaborációnak külön bemutatója lesz, „Bridging Barriers” címmel, szintén a Trafó színpadán november 29-én. A bemutatót workshopok és vitaestek, nyilvános beszélgetések keretezik, fontos betekintési lehetőséget teremtve ezzel a műfaj eredetébe, tengerentúli és európai jelenébe és közösen alakított jövőjébe. A szervezők célja egy nemzetközi Slam Poetry fesztiválhét, ahol egyszerre jelenik meg a műfaj művészeti és mozgalom jellege.

Nemzetközi Visegrádi Alap https://www.visegradfund.org/

Amerikai Nagykövetség Budapest https://hu.usembassy.gov/hu/

Trafó Kortárs Művészetek Háza http://trafo.hu/

Anker’t Budapest https://www.facebook.com/ankertbar/

Lengyel Intézet Budapest https://polinst.hu/

Osztrák Kulturális Fórum https://www.bmeia.gv.at

Szlovák Intézet Budapest https://www.mzv.sk/web/sibudapest-hu

Tilos Kulturális Alapítvány https://tilos.hu/

Citizens Association „Poezin” (Serbia) http://www.slamstudio.org/

Association of Citizens - Theater Workshop Prilep (Macedonia) http://teatarskiraboti.wixsite.com/prilep

Public Organization Artistic Council Dialogue (Ukraine) http://dialogue.lviv.ua/

literarnyklub.sk Civil Association (Slovakia) http://www.literarnyklub.sk/

Detour Production z.s. (Czech Republic) http://www.slampoetry.cz/

CultureAction Foundation (Poland) http://fundacja-fka.pl/



TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h-22h
  • stúdió- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek
-
  • -
  • Házirend
  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek