RSVP 06. / Megváltozott paraméterek

RSVP 06. / Megváltozott paraméterek

2014.05.08, 18.00
Trafó Kávézó
 
Az RSVP sorozat következő beszélgetése a Trafó Galériával és annak szerepével foglalkozik, melyen keresztül a hazai kortárs művészeti intézményrendszer elmúlt 15 évének és jelenének főbb (strukturális, tematikus stb.) fordulópontjait vizsgálja majd. Emellett felmerül majd a generációváltás, a nemzetköziség, a regionális fókusz, a társadalmi elköteleződés, az állami kultúrafinanszírozás és az intézményrendszer átstrukturálódásának kérdésköre.
 
A beszélgetés címe egyben utalás a Páldi Lívia által kezdeményezett négyrészes beszélgetés-sorozatra, a Változó paraméterekre, amely 2005 és 2007 között az intézményiség jelentésével, valamint a hazai kortárs művészeti életben bekövetkezett legfontosabb intézményi változásokkal, illetve az aktuálisan legégetőbb intézményi kérdésekkel foglalkozott. A mostani beszélgetés ezeken túl arra is szeretne kitérni, hogy jelenleg, amikor az elmúlt 15 évhez képest a leginkább megváltozott a kortárs művészet intézményrendszere, vajon továbbra is kell-e ragaszkodni az elmúlt évek intézményesült struktúrájához és annak mindig (részben) aktualizált feladataihoz, vagy inkább mindent új alapokra kéne helyezni?
 
A beszélgetés résztvevői Bencsik Barnabás, Erőss Nikolett, Fenyvesi Áron, Somogyi Hajnalka, kurátorok, a Trafó Galéria volt és jelenlegi vezetői, moderátora pedig Szakács Eszter, a Tranzit.hu munkatársa, a ’Kurátori gyakorlat és diszkurzus szótára’ c. magyar-angol nyelvű online szótár társszerkesztője.

Támogató: NKA
TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h-22h
  • stúdió- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek

  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek