MINI-A-TÚRÁK V. - EMBER-LABOR

1000 Ft / diák: 800 Ft
Trafó bérlet érvényes

A 29-i, 21:00-kor kezdődő előadás után Bársony Júlia beszélget az alkotókkal. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Az ötödik alkalommal megrendezett etűdcsomag alapkoncepciója az „Ember-labor”. A jubileumi kiadásban Bársony Júlia kurátor választásai mutatkoznak be, vagyis olyan alkotások, amelyek használják ezúttal emlékeinket, mozdulatainkat, szabadságunkat, anatómiánkat, szövegeinket különböző technikákon keresztül. Kipróbáljuk?

BODÓCZKY ANTAL Tesz-Vesz Város (Busy, Busy Town) című előadásának inspirációját Richard Scarry könysorozata és szótára adta, mely egy olyan városról szól, ahol a kívülről nem látható részekben zajló történéseket gyakran metszeti ábrák mutatják be úgy, hogy a tárgyak és tevékenységek mellett azok megnevezése több nyelven jelenik meg. Az előadásban a bevándorlókból álló előadó csapat tagjai, saját civil szakmájukat mutatnák be a közönségnek, melyekhez kötődő tárgyak valódi, illetve stilizált formában jelennek meg, a színes részleteikről pedig a tárgyakra projektált képek segítségével tudunk meg többet. A szakmák demonstrációja során apró, és kevésbé apró humor forrásként szolgáló, akár kizökkentő részletek is megjelennek.



A VJ CENTRUM BUDAPEST egy olyan vizuális alkotóműhely, melynek tagjai az interakciós, videó- és médiaművészetekkel foglalkoznak, vetítési technikákkal kísérleteznek. Testtúra című munkájukban a vetített képet, a látogatókat és az interakciót magát együtt vizsgálják. A VJ Centrum fókuszában az élő ember által vezértelt élő projekció áll: gesztusok trekkelése, érzékek és érzékelők, hanghatások, interakciós látványjáték. Mozdulataiddal alakíthatod a vetített képet és teret, de a vetített kép közben ugyanúgy alakít téged is.



A SPANYOLNÁTHA AKCIÓCSOPORT vagy egy-egy alkotó (Erdély Miklós, József Attila, Szabó Lőrinc stb.) köré épített performanszokat hoz létre, vagy szabadakciókat (Pl. Placc Fesztivál), de részt vesznek komplex színházi előadásokban is (Harmadik Hang Háza – Átjárók). A Spanyolnátha művészeti folyóirat dolgozói, Berka Attila író és Székelyhidi Zsolt költő, zenész új szövegkísérletükben azt vizsgálják, hány szótól függ egy könyv élete. A Trafóban bemutatandó előadásuk – Végül minden – témája a következő gondolat: „Nem attól vagy szabad, hogy úgy döntöttél, szabad akarsz lenni. Mivel születésedtől fogva szabad vagy, döntened csak abban kell, élsz-e a szabadságoddal.”



JUHÁSZ ANDRÁS színházi és performatív munkáiban szerves egységben jelenik meg a tér, a videó és a szereplő kapcsolatrendszere. Az Ember Labor című a videó performanszban a Rész M című előadásának koncepcióját tovább követve az emberi test elemeire, bontásából építkező kísérleti előadást tervez az anatómiai csomópontok és alkotóelemek digitális újraépítéséből keletkező hibák, metamorfózisok és a kísérleti alany egyidejű megfigyelésének lehetőségeivel.


TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h-22h
  • stúdió- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek
-
  • -
  • Házirend
  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek