Explore Impact – nem csak filmkészítőknek

1100 Ft / program
Verzió bérlet érvényes
Melyek a dokumentumfilmek készítésének a gondolkodásra és a viselkedésre befolyást gyakorló összetevői? Hogyan képesek a dokumentumfilmek az emberi jogi kérdésekkel hatékonyan foglalkozni, és hogyan lehet egyáltalán ezt a hatást mérni? Mi történik, amikor a dokumentumfilmesek és az emberi jogi aktivisták egyesítik erőiket, hogy szélesebb közönséget érjenek el a társadalmi változásokat célzó kampányokban? Ezeket a kérdéseket vizsgáljuk olyan rendezők közreműködésével, akiket sikeres társadalmi kampányokba vontak be. A meghívott vendégek három különböző master (MA) szemináriumon osztják meg tapasztalataikat.

Az elmúlt években a dokumentumfilmes világ élénk figyelmet szentelt a szociális kérdéseknek. A filmkészítők, a támogatók, az aktivisták és a tudományos kutatók azt kívánták megérteni, hogyan lehet hatást gyakorolni vetítésekkel és kampányokkal, illetve olyan dokumentumfilmekkel, melyek haladó eszméket közvetítenek. Hogyan lehet mérni az olyan filmek és kampányok sikerét, melyek célja a tájékoztatás egy változó, heterogén környezetben? A Verzió Hatásvizsgálat (Explore Impact) szekció ugyancsak részt vesz a vitában: társadalmi hatással foglalkozó dokumentaristákat hív meg, akik bemutatják munkáikat, valamint reflektálnak tapasztalataikra.
 
EXPLORE IMPACT // mesterkurzusok a dokumentumfilmek társadalmi hatásáról a 14. Verzió Emberi Jogi Filmfesztiválon

November 15. 18hFrissen a szemétbe (Taste the Waste, r.: Valentin Thurn, 2011, 88 p.)
Amíg a földekről eljut az asztalokig, az élelmiszerek több mint fele a szemétben végzi. Nagy részük azelőtt, hogy egyáltalán eljutna a fogyasztókig. Az európai háztartások 100 milliárd eurónyi ételt dobnak ki évente. Az élelmiszer, amit mi Európában kidobunk, a világ összes éhező emberének elég lenne, kétszer. Miért pazarolunk egyre többet? Magyarázatokat keresünk: szupermarketek vezetőitől és eladóitól, pékektől, nagykereskedelmi piacok felügyelőitől, jóléti támogatásban részesülőktől, miniszterektől, termelőktől és EU-s bürokratáktól. Ez egy olyan rendszer, amiben mindannyian részt veszünk, és ai katasztrofális hatással van a világ éghajlatára.
 
A vetítés után Valentin Thurn rendezővel Komlósi Orsolya beszélget.

November 16. 18h Sortűz a tüntetőkre (Miners Shot Down, r.: Rehad Desai, 2014, dél-afrikai, 86 p.)
2012. augusztusban Dél-Afrika legnagyobb platinabányájának munkásai sztrájkot kezdtek a jobb bérekért. Hat nap múlva a rendőrség éles lőszert használva brutálisan leverte a sztrájkot, az eredmény 34 halott és jóval több sebesült. A film a marikanai bányászok nézőpontjából követi a sztrájkot az első naptól, bemutatva a rosszul fizetett munkások bátor, de elszigetelt harcát a Lonmin bányatársaság, a kormány és a helyi bányász szakszervezetben ülő szövetségeseik egyesült erejével szemben. A következmény: megegyezés a legfelső szinten, erőszakspirál és az ország apartheid utáni első tömegmészárlása.
 
A vetítés után Rehad Desai rendezővel Komlósi Orsolya beszélget.

November 17. 18h A Petrilla bolygó (Planeta Petrila, r.: Andrei Dăscălescu, 2016, román, 80 p.)
Az erdélyi Petrillában található Románia legrégebbi szénbányája, amelyet az EU ajánlására 2015-ben bezártak. A hajdani bányász, jelenleg művész-aktivista abszurd műalkotásokkal próbálja megakadályozni, hogy az önkormányzat ledózerolja a műemlék épületeket. Akciója nem csak arra szolgál, hogy megmentse szülővárosa történelmének és identitásának emblematikus elemét, hanem arra is, hogy megóvja a közösséget a menthetetlen széteséstől. 
 
A vetítés után Andrei Dăscălescu rendezővel Komlósi Orsolya beszélget.

A Verzió Hatásvizsgálat (Explore Impact) blokk csak az első ülésszaka egy nagyobb arányú együttműködési projektnek, melyben öt dokumentumfilm-fesztivál vesz részt. A vállalkozás a dokumentumfilmek lehetőségeit tárja föl, illetve azok fontosságát hangsúlyozza a demokratikus értékek és az emberi jogok képviseletének vonatkozásában. A projektben a One World (Csehország), a Watchdocs (Lengyelország), a Docudays UA (Ukrajna), a CineDOC-Tbilisi (Grúzia) és a Verzió képviselteti magát. A Hatásvizsgálat (Explore Impact) szekció a Visegrádi Alap támogatásával valósul meg.
   
Együttműködő partnerek: One World (Csehország), Watchdocs (Lengyelország), Docudays UA (Ukrajna), CineDOC-Tbilisi (Grúzia) és a Visegrádi Alap támogatásával.
TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h-22h
  • stúdió- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek

  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek